Elég régen nem írtam, ez tulajdonítható annak is, hogy elég sok minden történt az elmúlt 3 hétben.
Voltunk a 9. héten apával Uh-on, ahol kértem képet is és már akkora vagy, mint egy babszem. Foltokban kivehető, hogy hol van a fejed és hol van a lábad, ekkor 21,14 mm voltál a fejed búbjától a fenekedig.
9. hét
Még aznap elmentünk az OTI-ba, hogy túl legyek az első terhesgondozáson, de nem megy ez olyan könnyen mint ahogy azt én gondoltam... Először is úgy beszélnek az emberrel, mintha leprás lenne, és valami mérhetetlen bűn lenne az ha valaki babát vár. Kiadta az orvos a beutalókat a 12. heti genetikai UH-ra és a vérvételekre is. Amikor otthon megnéztem a papírt akkor láttam meg, hogy elfelejtette aláírni a beutalókat, hát nagyon örültem neki.
Elmentem a 10. héten szerdán a védőnénihez aki nálam kb. 2-3 évvel lehet idősebb, de az is lehet, hogy fiatalabb. Hát nem sok bizalmat szavazok neki, legalábbis ami azt illeti, hogy van tapasztalata és tud majd nekem gyakorlati tanácsokat adni, de ki tudja, nem döntök elhamarkodottan. Kikérdezett az én családomról és apa családjáról mindent ami esetleg befolyásolhatja azt, hogy nem leszel egészséges. Hálistennek egyikőnk családjában sem történt semmi probléma, és bízunk is abban, hogy egészséges leszel, és nem lesz gond sem veled, sem velem a terhesség alatt.
A védőnő kiállította a kiskönyvet, ebbe fogják beleírni az összes vizsgálat eredményét és mindig magunkál kell hordani.
Apa közben levizsgázott E kategóriából is, nagyon ügyesen vezet, eddig mindenki dícsérte. Büszke vagyok rá nagyon.
Pénteken (10.10.) kiment Feriért Ausztriába, azt mondta, hogy valószínűleg hétfőn indulnak haza. Nagyon nehezen viselem ezt a helyzetet, pedig csak 4 napról van szó. Mi lesz akkor ha 6 hétig lesz kint, ettől nagyon félek. Biztosan érzed belül te is, hogy anya feszültebb és sokat sír, próbálok erős lenni, de nagyon hiányzik nekem apa.
Egyre elviselhetetlenebb vagyok abból kifolyólag, hogy rettegek attól, hogy elmegy hosszabb időre, pedig tudtuk, hogy ez lesz, hiszen mi döntöttünk így, de akkor még olyan távolinak tűnt, most meg már csak 2-3 hétig lehet itthon velünk. Pénteken már úgy ment el, hogy veszekedtünk, mert haragudtam rá, hogy elmegy és itthagy minket, pedig még délelőtt semmi bajom nem volt azzal, hogy kimegy. Szörnyű hogy változnak bennem a hormonok, egyszer azt gondolom, hogy persze menjél, utána pedig, hogy miért mentél el. Félek a magánytól, attól, hogy senkivel sem tudok beszélgetni, ugyanis anyuékkal nem túl jó a kapcsolatom, barátaim nincsenek, és már a munkahelyen sem tudom megosztani Évivel a gondjaimat, sőt senkinek semmit nem lehet elmondani, mert alámtesznek. Nagyon nehéz ennyi nő között dolgozni.
Muszáj találnom valaki sorstársat, mert ez így nem lesz jó, hogy állandóan sírok, és azon agyalok apa merre lehet, és hogy mennyire hiányzik.
Szeretném ezt az időszakot nyugodtan eltölteni, de apa nélkül nem fog menni, de törekszem rá, hogy nehogy bajod legyen.
Ma egy kicsit jobb a hangulatom, mert holnap jön haza apa, valamint tegnap beszélgettem a nőklapján a kamionos feleségek c. topicban 2 sorstárssal akik már 50-60 éves korúak, és tapasztaltak. Sokat segített nekem az egyik nő, aki leírta, hogy ő is ugyanolyan helyzetben volt, mint én és minden rendben van ,nem kell túlaggódnom a dolgokat.
Vigyázz magadra ott bent pocaklakó, jövő héten találkozunk a genetikai UH-on, addig is gyarapodj és nőjjél, hogy jól láthassunk. A dokihoz apa is fog jönni, vele most fogsz először találkozni.
Szeretünk Apa, Anya
